



Az OPERETTISSIMO együttes, mely nóta, operett, revü és musical műfajból összeállított műsorokkal rendelkezik a Kolozsvári Magyar Opera négy énekművészéből, két hegedűművészből és egy zongoraművészből áll.
Kultúránk egyik alappillére a zene, és ezen belül a magyar operett, melyet 2013-ban hungarikummá minősített az országház. Ennek tudatában pár éve az Operettissimo együttes felvállalta, hogy ezt a műfajt minél több magyarlakta településen méltó módon élőben közvetíti. A kolozsvári Operettissimo együttes fontosnak tartja a magyar zenekultúra terjesztését, ezért előadásokat vállal különböző rendezvényeken. A közel 300 előadás során, 5 ország több száz településén sikerült népszerűsíteni a magyar operettet a lelkes közönség örömére.
Eddigi fellépéseink:
Együttesünk eddig többször szerepelt fesztiválokon, ünnepségeken, megemlékezéseken a következő településeken:
Aranyosgyéres
Bánffyhunyad – Kálmán Imre emlékest, Kalotaszegi Napok
Beszterce – EMKE Magyar Napok
Csíkszereda
Dés
Déva
Gyergyószentmiklós – Szent Miklós Napok
Gyulafehérvár
Kézdivásárhely
Kolozsvár – Kolozsvári Magyar Napok, Kolozs megyei szüreti bál
Kovászna
Lajosmizse (Magyarország)
London (Anglia)
Marosludas
Marosvásárhely
Nagykároly – Augustfest
Nagyszeben – Ars Hungarica, Hungarikum Napok
Nagyvárad – Szent László Napok
Prága (Csehország)
Sepsiszentgyörgy
Szamosújvár
Szászrégen
Székelyudvarhely
Szikszó (Magyarország)
Szolnok (Magyarország)
Tamási (Magyarország)
Zilah
Továbbá fellépéseink voltak magyarlakta községekben, falvakban, táborokban, különböző falunapok és ünnepségek alkalmával:
Aranyosegerbegy, Aranyosrákos, Balavásár, Bálványosváralja
Bors, Borzont – EMI tábor, Csíkrákos, Érendréd,
Felvinc, Györgyfalva, Inaktelke, Jegenye, Kalotaszentkirály, Kisbács, Kolozs,
Koronka, Kövend, Lövéte, Magyarfenes, Magyarkapus, Marosszentgyörgy,
Nyárszó, Pári (Magyarország), Sárvásár, Sztána, Tiszahosszúmező,
Tolcsva – Borfesztivál (Magyarország), Tordaszentlászló, Tordatúr,
Torockó, Várfalva, Zsobok, stb.
Amennyiben igénybe szeretné venni a szolgáltatásainkat,
— a fellépés árát, illetve az útiköltséget, megegyezés alapján határozzuk meg az igényektől függően —